Újabb rekordév: emelkedő ponthatárok és bővülő közösség a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Szeptemberben 383 egyetemi polgár kezdheti meg tanulmányait a Tokaj-Hegyalja Egyetemen – 15 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Idén rekordszámú, összesen 422 jelentkezés érkezett az egyetem nappali képzéseire a tavalyi 350 után. A bővülés nem egyszeri eredmény: az egyetem hallgatóinak összlétszáma 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig további 16 százalékkal nőtt. A legnépszerűbbek közé tartozik a pedagógusképzés, a szőlész-borász mérnöki szak, a gazdaságtudományok és a turizmus.
A több száz éves hagyományokra épülő, 2021-ben újraalapított kis regionális egyetem ezzel már működésének ötödik évében jelentősen túlteljesítette az induláskor kitűzött célt: a tervek 850 fős létszámot rögzítettek, a tényleges létszám ma meghaladja az 1200 főt.
A létszámnövekedés emelkedő színvonal mellett valósult meg. A nappali, állami ösztöndíjas képzések átlagos ponthatára 2023 és 2026 között 180-ról 243 pontra nőtt, és minden évben meghaladta az előző évit: a turizmus-vendéglátás szakon 186-ról 308-ra, a tanító szakon 180-ról 264-re, az óvodapedagógus szakon 184-ről 233-ra, a gazdálkodási és menedzsment szakon pedig 206-ról 277-re emelkedett a bejutáshoz szükséges pontszám. Hasonló a kép a levelező munkarendben is: a gyógypedagógia szakon idén már 420, az óvodapedagógus szakon 338, a tanító szakon pedig 334 pont volt a ponthatár.
„Az elmúlt négy év számai önmagukért beszélnek: egyre többen és egyre erősebb eredményekkel választják Sárospatakot. Ez hallgatóink, oktatóink és gyakorlatközpontú képzési modellünk közös sikere, és egyben felelősség is, hiszen ezt a bizalmat a minőség további emelésével tudjuk meghálálni” – mondta Kéri Szabolcs, az egyetem rektora.
Az egyetem szeptemberben minden új polgárát szeretettel várja Magyarország egyik legpatinásabb iskolavárosában, a világörökségi borvidék szívében.


