Sikeres első évet zárt a Pannónia Ösztöndíjprogram
A Pannónia Ösztöndíjprogram első évében összesen 69 mobilitás valósult meg, melyből 33 oktatói, kutatói, munkatársi, valamint 36 hallgatói program volt. A résztvevők négy kontinens 21 országába jutottak el, gazdagítva a felsőoktatási intézmény nemzetközi kapcsolatait és szakmai tapasztalatait.
Az oktatói és kutatói mobilitások közül példaként említhető Dr. Bajusz Orsolya, aki Brazíliában, a Wasiwaska Research Center intézményében végzett kutatómunkát. Nemesné Dr. Kis Tímea a drezdai Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek kézirattárában található magyar vonatkozású recepteket dolgozta fel és készítette el azok átiratát. Kneip Antal Geisenheimben képviselte intézményünket a 4. Nemzetközi Ampelográfiai Kurzuson, hozzájárulva a szőlészeti kutatások fejlődéséhez.
A hallgatók körében a nyári rövid távú programok is népszerűnek bizonyultak, amelyek keretében részképzésen és nyári egyetemi programon vehettek részt. Négy tanító szakos hallgató 2025. július 14–17. között a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Nyári Egyetemen képviselte az intézményt, ahol a „Felkészülés a munkavállalásra” című programon bővíthették tudásukat.
Kiemelkedő példát mutat Elek Blanka, másodéves óvodapedagógus hallgató, aki második alkalommal élt a lehetőséggel, hogy a nyár folyamán szakmai tapasztalatot szerezzen, idén egy osztrák Waldorf óvodában. Muszka Zsuzsanna boranalitikus hallgató Balla Gáza borászatában mélyítette el tudását, különös tekintettel a Szerémség, Tokaj és Ménes borvidékek szőlészeti és borászati gyakorlatainak összehasonlítására fókuszálva.
Az ösztöndíjprogram első éves eredményei jól mutatják, hogy a nemzetközi tapasztalatszerzés nemcsak az oktatói és hallgatói közösséget erősíti, hanem hozzájárul a szakmai fejlődéshez és a jövőbeni munkaerőpiaci versenyképességhez is.













